A Nautilus mindig is kedvelt hajónév volt az amerikai tengerészetben, hiszen legalább öt hajót (tengeralattjárót) hívtak így, de Jules Verne Húszezer mérföld a tenger alatt című regényének megjelenése után még inkább kedveltté vált.

Az egyik híres Nautilus a Wilkins-expedíció által használt tengeralattjáró volt, amellyel 1931-ben megpróbáltak eljutni az Északi-sarkra. Akkortájt nagyon sok hír szólt az előkészületekről és a sikertelen expedíció kalandjairól.

Ugyanebben az időben az amerikai haditengerészet is üzembe helyezett egy Nautilus nevű tengeralattjárót. (az SS168 vízrebocsátása 1930. március 15-én)

Verne Nautilusa évtizedeken keresztül lázban tartotta a fejlesztőket és felfedezőket, akik egyre-másra építették meg az egyre jobb, de Nemo kapitány Nautilusától mégis fényévekre elmaradó tengeralattjárójukat. Simon Lake amerikai gépészmérnök már 1883-ban megépítette az első tengeralattjáróját, majd 1894-ban elkészült az Argonaut Junior is - mindkettő Jules Verne regényei nyomán.

Az idős író táviratban üdvözölte sikerét, utalva az ő általa mintának tekintett Plonguer-re is - "A legközelebbi nagy háború főleg a búvárhajók közt való harc lesz. Én azt hiszem, hogy inkább az elektromosság, mint a sűrített levegő lesz ezekben a hajókban a hajtó erő." Lake itt nem hagyta abba, újabb tengeralattjárókat tervezett és épített, aztán megismerte Sir George Hubert Wilkinst. (a Verne-féle Nautilus)

A Nautilus Nemo kapitány csodálatos tengeralattjárója, amely olyannyira megelőzte a korát, hogy a mai napig nem sikerült ennyire korszerű és kényelmes hajót építeni. Persze nem Verne Nautilusa volt az első tengeralattjáró, hiszen már évszázadokkal, sőt évezredekkel korábban vágytak az emberek arra, hogy a tenger felszíne alatt utazhassanak, s tettek is ezért. (filmkocka az 1954-es Disney-filmből)

Conseil, Pierre Aronnax profeszor flamand inasa a legkevésbé karakteres szereplő a történetben, aki, bár nem igazán játszik igazán fontos szerepet, mégis szükségesnek tűnik a regényben.

Ő az, aki a legtöbbször oldja a feszültséget a professzor és Ned Land között, aki sok esetben áthidalja az áthidalhatatlannak tűnő különbségeket.

A Húszezer mérföld a tenger alatt című regény harmadik főszereplője Ned Land, a quebeci kanadai szigonyos avagy a szigonyosok királya, aki az egyszerű embert személyesíti meg a történetben.

Egyszerű ember, akinek azonban megvan a magához való esze és ügyessége, amely számtalan bajon és problémán átsegíti őt és társait. Szókimondó és hamar dühbe gurul, de ugyanolyan hamar el is párolog a dühe. Kanadaiként inkább francia, mint angol, így hamar barátságába fogadja a professzort, akiben többé-kevésbé megbízik, de időről-időre vannak hullámzások kapcsolatukban. (Ned Land a regény eredeti illusztrációján)

A Húszezer mérföld a tenger alatt című regény másik főszereplője Pierre Aronnax párizsi természetrajzi professzor. Aronnax professzor, aki Nemo kapitány vendége vagy foglya a Nautiluson, Verne egyik leghíresebb szereplője, akit az író részben önmagáról formázott, sőt az eredeti metszetekhez egy róla készült fotó adta az alapot. Maga a regény is a professzor naplója, amelyet egyes szám első személyben fogalmazott meg. (Riou metszete)

A regény születése után először a címszereplő kerül górcső alá ...

Nemo kapitány, Verne talán a legalaposabban, legsokoldalúbban mégis legtitokzatosabban ábrázolt karaktere, aki több regényben is előfordul s a változatos kalandok között személyiségének egyre több oldalát, egyre több árnyalatát ismerjük meg. (a képen Riou illusztrációja)

Az író talán maga sem tudta hogy pontosan mit is kezdjen a kapitány személyével, hiszen az eredeti elképzelését, amely szerint Nemo egy lengyel szabadsághős, sutba kellett dobnia, hiszen Hetzel úgy ítélte meg (abban a korban valószínűleg helyesen) hogy sokat ártana Verne megítélésének Oroszországban egy olyan könyv, amely az orosz elnyomás ellen szól, hiszen akkortájt nem létezett igazi lengyel állam, csak az orosz birodalom egy tartományaként. Másrészt ezzel még titokzatosabbá tette a főszereplő személyét, hogy még az utolsó lapokon sem tudhatjuk meg, hogy ki ellen küzd valójában, s erre még rá is játszik azzal, hogy a hadihajó megtámadásakor, amely nem visel felségjelet, azzal küldi el foglyait, hogy talán jobb is, hogy nem tudják kivel harcol.

Ez talán a leghíresebb Verne-regény, amely írásakor már befutott íróként ünnepelték a szerzőt, aki éppen néhány igazán vernei kitalált történet (az Utazás a Holdba és az Utazás a Hold körül, az Utazás a Föld középpontja felé, a Grant kapitány gyermekei és a Hatteras kapitány) és egy valódi nagy hajózás és kirándulás (Great Eastern - Észak-Amerika) után (sőt részben talán közben) készült el. Talán ez készült el az összes nagy Verne-regény közül a leglassabban, s az eredeti címe még a Le Voyage sous les eaux lett volna, de csak 1868 tavaszán, Crotoy-ban, a hajója fedélzetén választotta ki több különböző változatok közül a véglegeset, nyilván Hetzel javaslata alapján.

Jules Gabriel Verne az elmúlt másfélszáz esztendő egyik legnagyobb hatású írója volt.

Irodalomtörténészek hada vitatkozhat arról, hogy művei a klasszikus szépirodalomhoz tartoznak vagy sem, de ez semmit nem von le annak értékéből, hogy a halála óta elmúlt száz évben is a legtöbbet fordított és kiadott szerzők közé tartozik.

Pályája korántsem indult könnyedén, hiszen még harmincas évei elején is komoly megélhetési gondokkal küzdött, sőt nem egyszer szinte éhezett. (a fotón Verne - 1894 körül)

Miután röviden összefoglaltuk élettörténetét, s ejtettünk pár szót kedvence írójáról (Cooper), barátairól (Nadar, Dumas), kiadójáról (Hetzel)  és magyar követőjéről (Jókai) nézzük a munkásságát!

A címben megfogalmazott kérdésre egyszerű a válasz: mindenkinek. Természetesen azonnal következik a kérdés: miért? Verne azon írók közé tartozik, akit egyaránt olvashat fiú és leány, öreg és fiatal.

Ezelőtt tíz-húsz évvel természetesnek tűnt, hogy Verne az egyik legolvasottabb író, s fel sem merülhetett volna a kérdés, hogy mi ennek az oka.