A Húszezer mérföld a tenger alatt című regény másik főszereplője Pierre Aronnax párizsi természetrajzi professzor. Aronnax professzor, aki Nemo kapitány vendége vagy foglya a Nautiluson, Verne egyik leghíresebb szereplője, akit az író részben önmagáról formázott, sőt az eredeti metszetekhez egy róla készült fotó adta az alapot. Maga a regény is a professzor naplója, amelyet egyes szám első személyben fogalmazott meg. (Riou metszete)

Aronnax egy negyvenéves, nőtlen párizsi természettudós, aki éppen hazatérőben tartott Amerikából, amikor felkérték, hogy vegyen részt a közelmúltban feltűnt "szörny" felkutatásában, s aki egy véletlen folytán harmadmagával került a tengeralattjáróra.

Aronnax, miután tisztázódik hol is vannak, nem igazán keseredett el, hiszen számára hatalmas lehetőséget jelentett az életterükben vizsgálni a tengeri állatokat, s olyan megfigyelésekre és kísérletekre nyílt módja, amelyekre máshol nem lenne lehetősége. 

Egészen közeli viszonyba került Nemo kapitánnyal, aki sok mindent meg is tett azért, hogy az általa nagyrabecsült vendége jól érezze magát. Sok titkába beavatta és számtalan érdekes kalandon estek át.

A professzort lenyűgözte a sok látnivaló és nehezen szabadult meg a tengeralattjáróról, ugyanakkor szerette volna megfigyeléseit publikálni, s mivel a két dolog egymással ellentétes volt, ez sok esetben feszültséget okozott benne. Természettudósként fantasztikus lehetőséget kapott arra, hogy megismerhessen egy másik világot, s a kapitány kivételezett is vele olykor, hiszen kabinja a kapitány kabinja mellett volt, s pl. az elsüllyedt kontinensen (az Atlantisz romjaihoz) való kirándulásra csak őt vitte el, a többieket nem. Aronnax hálás volt mindazokért a látnivalókért, felfedezésekért, amelyekben része volt, de olykor megrettent a kapitány konokságától. A kapitány jól kezelte Arronax lelkesedését, s olykor ki is gúnyolta vagy ki is nevette, de a legtöbb esetben csak azért, hogy felnyissa a szemét, s persze a kapitányt olykor szórakoztatta is (pl. cápatámadások emlegetése) a professzor ismerethiánya. (Riou metszete)

Társaihoz hasonlóan ő is szeretett volna a tengeralattjáróról elmenekülni, de szerette volna, ha ez minél későbbi időpontban történne meg, hogy minél több csodálatos kalandnak legyen részese. Állandó dilemmában volt a helyzete miatt, hiszen ment volna is és maradt volna is. Megértte társait (elsősorban Ned Landot) a menekülési vágy miatt, ugyanakkor nagyon kényelmesen érezte magát a helyzetben.

Inkább gondolkodott, mint cselekedett, s ez (valamint az, hogy az események naplószerűen vannak megírva) olykor kissé vontatottá tette a cselekményt, bár ezzel is fokozta a feszültséget. A professzor lassan a kapitány titkainak tudójává vált, akiben mindez átértékelte a kapitány személyiségét, csak az okok hiányoznak, amelyek miatt a kapitány olyan, amilyen. A szeme láttára változott meg a kapitány, hiszen a professzor az első találkozás alkalmával egy határozott és magabiztos személyként látta, míg az utolsó élménye egy megtört és meggyötört ember vívódása a pusztítás után.

Aronnax végig bízott abban, hogy végül szabadon eresztik őket, s csak a regény végén tudatosult benne, hogy erre nem várhat - ráadásul Nemo éppen egy sötét korszakát élte, amikor személyiségének negatív vonásai kerültek előtérbe - így már a megrettent professzor is menekülni akart. Bizonyos értelemben megérti a kapitány indítékait, de nem ért azzal egyet, hogy a bosszúállást folytatni kellene, s amikor látta, hogy Nemo hajthatatlan, akkor már ő is menekülni akart. Mindezek ellenére még az utolsó gondolatai is a kapitány körül jártak, s azon tűnődött, hogy vajon ki is lehet, melyik nemzet fia.

Aronnax is tudott olykor szórakozott professzor lenni, aki képes volt akár saját könyvét is olvasni, de képes volt megrettenni egy váratlan találkozástól vagy egy beszélgetéstől is, attól félve nem tudja leplezni szándékait.

Mindezek mellett kissé unalmas karakter, aki (természetrajzi professzorként) élvezte a víz alatti világ csodáit és csodálta a kapitány zsenialitását oly sok tudományos és műszaki dologban, s közben igyekezett figyelmen kívül hagyni a kapitány negatív vonásait, sőt olykor meg is magyarázta magának, hogy miért is nem akkora probléma.

A professzor igazi XIX. századi úriember volt, aki igyekezett ehhez mérten viselkedni minden helyzetben, bár a nevében volt egy kis finom utalás az "arroganciára". Jellemében volt egy kis felsőbbrendűségi érzés, amely egyrészt az inasa felé sugárzott ki, másrészt bizonyos értelemben egy kis rasszizmus is érezhető volt a szavaiból pl. a bennszülöttekkel való találkozás leírásakor: "Könnyen leteríthettem volna, hiszen egész közel volt hozzám, de úgy gondoltam, jobb lesz várnom, míg valóban ellenséges cselekedetbe kezd. Európaiak és „vadak” között úgy illik, hogy az európai védekezzék, de ne támadjon." (1/22)

 Folytatás ... egy hét múlva

 Forrás:Jules Verne élete és munkássága 

A Viktória-korabeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.

 DJP

 Csatlakozz a bloghoz és a Facebook-csoporthoz! - Kövesd a Pinterest-fiókot - Twitter-fiókot!