Nemo kapitány - a mélység vándora

A titokzatos Nemo kapitány

A regény születése után először a címszereplő kerül górcső alá ...

Nemo kapitány, Verne talán a legalaposabban, legsokoldalúbban mégis legtitokzatosabban ábrázolt karaktere, aki több regényben is előfordul s a változatos kalandok között személyiségének egyre több oldalát, egyre több árnyalatát ismerjük meg. (a képen Riou illusztrációja)

Az író talán maga sem tudta hogy pontosan mit is kezdjen a kapitány személyével, hiszen az eredeti elképzelését, amely szerint Nemo egy lengyel szabadsághős, sutba kellett dobnia, hiszen Hetzel úgy ítélte meg (abban a korban valószínűleg helyesen) hogy sokat ártana Verne megítélésének Oroszországban egy olyan könyv, amely az orosz elnyomás ellen szól, hiszen akkortájt nem létezett igazi lengyel állam, csak az orosz birodalom egy tartományaként. Másrészt ezzel még titokzatosabbá tette a főszereplő személyét, hogy még az utolsó lapokon sem tudhatjuk meg, hogy ki ellen küzd valójában, s erre még rá is játszik azzal, hogy a hadihajó megtámadásakor, amely nem visel felségjelet, azzal küldi el foglyait, hogy talán jobb is, hogy nem tudják kivel harcol.

Persze nem Verne lenne, ha nem tenne apró utalásokat az eredeti elképzelésére, hiszen a kapitány szobájában azért ott van egy Kościuszko metszet is a többi között, amelyet ráadásul elsőként említ a felsorolásban, s a hadihajó nemzetiségének latolgatásakor is felmerül az orosz, pedig vajmi kevés alkalommal járhatott azidőtájt a La Manche csatornában orosz hadihajó.

A kapitány sokoldalúan képzett, igen művelt és tájékozott a világ dolgaiban, aki magával vitte legfontosabb kulturális emlékeit a víz alá, több nyelven folyékonyan ír, olvas és beszél (az angol, francia, német és latin nyelveken biztosan) s társaival egy az utasok számára ismeretlen nyelven kommunikál - amelyről az író azt állítja délies hangzású.

A kapitány elsősorban univerzális mérnök, aki tudását és vagyonát felhasználva titokban építette meg a saját maga által tervezett Nautilust és ő maga is működteti azt - vagyis építőmérnök, gépészmérnök és villamosmérnök (hiszen ott minden elektromossággal működik) egyszemélyben, sőt az utalások alapján bányamérnök és vegyészmérnök is. (a képen a Disney Nautilusa)

Mindezek mellett polihisztor természettudós, aki módszeresen bejárja a világ tengereit és óceánjait, s az ott látott, tapasztalt dolgokról részletes és igen pontos feljegyzéseket készít, legyen az akár földrajzi vagy biológiai ismeret, de nem ijed meg egy fizikai vagy kémiai jelenség vizsgálatától sem.

Behatóan ismeri a történelmet, de a mitológiák és Biblia világát is, amelyről több ízben megbizonyosodhattunk a regény során és rendszeresen akár veszélyes felfedezőutakra indul, amelyek során számtalan olyan helyen megfordul, ahol az emberek még sohasem.

Nagy álmodozó, aki a tengeralattjárója sikerén felbuzdulva tenger alatti városokat szeretne tervezni, ahol számtalan üldözött számára szeretne békét és biztonságot nyújtani.

S itt kezdődik a lelkének kettőssége is, hiszen egyszerre könyörtelen gyilkos és humanista ember.

Egy pillanatig sem habozik akár élete kockáztatásával is egy embertársa segítségére sietni, amikor megmenti a gyöngyhalászt a cápatámadás során vagy ahogyan megmenti a kanadai szigonyost a polip karjaiból, akivel egyébként egyáltalán nem szívlelik egymást, de képes arra is, hogy könyörtelenül meglékeljen egy hatalmas (hadi)hajót, s megannyi tengerész halálát okozza.

Egyszer kegyetlen gyilkos, aki csak bosszút szeretne állni, másszor megtört ember, aki felesége és gyermekei képe előtt zokog.

Azt állítja, megszakította kapcsolatát az emberiséggel, ugyanakkor a tenger fenekén talált kincsek segítségével a szabadságukért harcoló népeket támogatja, s éppen a görög búvár, Nicolas a példa arra, hogy mégis van kapcsolata másokkal.

Egyszer napokra, hetekre bezárkózik és szinte megközelíthetetlen, másszor szívélyes házigazda, aki foglyai/vendégei kényelmét keresi.

Megbünteti azokat, akiken bosszút szeretne állni, de a bosszúért ő maga is vezekelni akar, mint a régi, önkínzó szerzetesek - kiteszi magát a természet viszontagságainak, ahogyan ezt a regény utolsó részében is láthattuk. Az író maga sem tudja, hogyan értékelje, hiszen "rettenetes igazságosztó, mint egy öldöklő angyal".

Szinte örül, amikor bosszút állhat, de aztán az önvád marcangolásában saját magával küszködik, s a belső feszültséget a hajó orgonáján vezeti le, ahol játéka "egy lélek bánatos vergődése, hogy széttörje földi bilicseit".

Vendégei számára egyszerre szívélyes vendéglátó, aki szélesre tárja előttük a legmélyebb tengerfenék titkait és csodálatos utazásra viszi őket, s börtönőr, aki megakadályozza őket, hogy viszatérjenek családjukhoz, hazájukba.

A profeszorral való kapcsolata őszinte és udvarias, szinte szivélyes, hiszen egyedül a professzort ismeri el magával egy szinten állónak. Ennek elsődleges oka a professzor tudományos műve, amelyet a kapitány maga is szívesen forgat és lát el széljegyzetekkel, s amelyről elismeri, hogy a legvégső határig eljutott a tenger alatti világ megismerésében, amely egyáltalán lehetséges. Mindez akkor változik meg, amikor a professzor tanúja lesz egy hadihajó elsülyesztésének, akkor már menekülni akar. Nemo a szabadságért küzd, ugyanakkor számára az emberek mégsem egyenrangúak, hiszen másodrangú személyként bánik Ned Land és Conseil személyével, ahogyan az embereivel is. A szereplők közül egyedül a professzor véleményét fogadja el, ő az, aki egyáltalán valamelyest tud hatni rá, akit elismer a tudásáért.

Nemo sokoldalúsága abban is megmutatkozik, hogy bár a szabadság híve, éppen ezt vonja el "vendégeitől", éppen a saját maga és az általa kiépített társadalom védelme érdekében. Ez a társadalom is eléggé furcsa, hiszen emberei vakon követik, így egyszemélyben vezetője a csapatanak. Ráadásul nem tervezett hosszabb távra, hiszen kizárólag férfiak vannak a hajón, így szinte kizárt, hogy bővüljön a csapat.

A tengeralattjárón tulajdonképpen egy különleges "diktatúra" van, hiszen mindenben csak ő dönthet, s a legénység tagjai feltétel nélkül engedelmeskednek neki, ugyanakkor a szobája egyszerű berendezése azt mutatja, hogy nem vágyik a kényelemre vagy a korlátlan hatalomra, s adott esetben ő is beáll a különböző munkálatokat elvégezni, mint bárki más.

Nem tudni a legénység mekkora és azt sem milyen nemzetiségűek, bár a polip elleni harcban elragadott matróz franciául kiálított segítségért, de a kapitány számára mind egyformák, s igyekszik számukra megteremteni a végtisztességet, ha lehet. A kapitányt végtelenül elszomorította, amikor egyik matrózát el kellett temetnie a koralltemetőben, de ettől is jobban megviselte, amikor egyik emberét elragadta a polip, s őt eltemetni sem tudta. (a képen Riou illusztrációja)

_twenty_thousand_leagues_under_the_sea_by_neuville_and_riou_055.jpg

Nemo a hadihajó megtámadása után szinte megszűnt létezni, s nem tudni, hogy véletlenül vagy szándékosan vezette a tengeralattjárót a Malströmbe, de talán ekkor érte el a belső harca azt a pontot, hogy be kellett fejeznie az öldöklést, s talán ő maga is meg akart halni.

Nemo kapitány tehát végtelenül összetett egyéniség, aki a történet hónapjai alatt is sokat változik, s a legtöbb dolog nem is derül ki a regényben róla, csak utalások formájában vagy még úgy sem.

Azt sem tudjuk mennyi idős, hiszen az író szinte kortalannak írja le "Még csak hozzávetőlegesen sem tudtam volna megmondani, milyen idős lehet az idegen. Harmincöt? Vagy ötvenéves?"

Egyes elképzelések szerint Nemo kapitány mintája Gustave Florens francia forradalmár volt, Karl Marx közeli barátja, aki harcolt a lengyel felkelésben (1863) és a krétai felkelésben (1866) egyaránt, majd támogatta az ír nacionalistákat és száműzetésben élt Londonban (Viktória királynő "vendégeként") és Belgiumban (Lipót "vendégeként").

A regényben az illusztrációhoz Hetzel javasolta Jean-Baptiste Charras ezredest, amelyet Verne elfogadott - "Milyen hülye voltam, hogy nem gondoltam rá én magam" - írta 1868 december 26-án kelt levelében. A modell azért is érdekes, mert az ezredes fontos szerepet játszott az 1848-as francia forradalomban, s Lajos Fülöp elűzésében, hadügyminiszter volt a forradalmi kormányban a köztársaság kikiáltásakor. A későbbi III. Napóleon hívei az ezredest elüldözték - s a sors fintora, hogy erre a regényre kapott Becsületrendet Verne III. Napóleontól.

De milyen is lehetett a főhős?

"Termete magas, homloka domború, orra egyenes, szája határozott vonalú; gyönyörű, egészséges a fogsora, hosszú, keskeny keze roppant kifejező. Életemben nem találkoztam még ilyen pompás és jelentékeny külsejű férfival. Arcának volt egy feltűnő jellegzetessége: szemei kissé távol állottak egymástól, s így a látóhatár negyedrészét egyetlen pillantással áttekinthette. Ehhez a különös adottsághoz bámulatos éleslátás járult - ebben Ned Landet is felülmúlta - mint ahogy erről később meggyőződtem. S milyen volt a tekintete! Ha rászegezte valamire a tekintetét, szemöldökét összevonta, összehúzott szemhéja teljesen körülvette a szembogarát, s akkor nézett, nézett, s szeme felnagyította a távolság által kicsinyre zsugorodott tárgyakat! S hogy bele tudott nézni az ember lelkébe! Hogy hatolt bele ez a tekintet a sötét tengervízbe, mi mindent látott meg az óceán fenekén!..."

1867 tavaszán azt írta Hetzelnek az író "de hogy őszinte legyek, sajnálom a lengyelemet, megszoktam, jó barátok voltunk, és ráadásul egyszerűbb, őszintébb lenne", még 1869 júniusában is próbálkozott - de Hetzel nem engedett. Végül 1869. június 11-én azt írta, hogy "az olvasók azt feltételeznek amit akarnak, attól függően milyen a vérmérsékletük." A regényből nem derül ki a kapitány és a Nautilus sorsa sem, hiszen a hajó és legénysége egyszerűen eltűnik. Ez bizonyosan Hetzel műve, aki nem szerette, ha a főszereplők meghalnak, s nem azért mert sajnálta őket, hanem egyszerű üzleti megfontolásból. A gyerekek nem szerették a halált a történetekben, s így még megmaradt az esetleges folytatás lehetősége is ... amely be is következett A rejtelmes szigetben. Ez főként azután érdekes, hogy Verne azt írta Hetzelnek, hogy nem lesz folytatás...

Feltételezhető az is, hogy az író regény közlése közben már eldöntötte, hogy ha nem lengyel, akkor indiai lehet a főszereplő, s erre utalhat a gyöngyhalász-kaland, s az ott közölt néhány mondat "az elnyomottak országában él" vagy az is, hogy az első találkozáskor délinek írta le a fogvatartókat.

Természetesen az "igazság" csak néhány év múlva derül ki A rejtelmes szigetből, de az egyik másik történet lesz ...

Sokak szerint Nemo valójában Lord Byron volt búvárruhában, de valójában a barátai jól tudták Nemo kapitány maga Jules Verne volt búvárruhában.

Végül, de nem utolsó sorban a kapitány neve is elgondolkodtató.

Az utasainak Nemo néven, mutatkozik be, amely latinul senkit jelent - s óhatatlanul eszébe jut az embernek a regényben is említett Homérosz egyik leghíresebb szereplője, Odüsszeusz, aki a kapitányhoz hasonlóan járja a tengereket (igaz, ő csak az akkori ismert világot, a Földközi-tengert) s amikor Polüphémosz fogságába esik, azt mondja a küklópsznak, hogy Senkise a neve. Minő véletlen Odüsszeusz tizenkét társával érkezik a szigetre, s a Nautiluson többször is utalás van rá (bár nem tudjuk mekkora a legénység) éppen tizenkét búvárruha van. Ezzel a névvel is az elzárkózást szerette volna jelezni az író. (a kép - Jacob Jordaens: Odüsszeusz Polüphémosz barlangjában)