Már majdnem kétszáz éve született, s éppen száztizennyolc éve hunyt el Jules Gabriel Verne, a XIX. század egyik legismertebb és legolvasottabb írója, aki Victor Hugo és Alexandre Dumas kortársa volt, akit fogadott a pápa, aki barátjának nevezhette a walesi herceget, s akiért uralkodók küldették a saját hintajukat, ha éppen arra járt.

Ő volt az a francia író, aki majdnem magyar volt - én legalábbis tízéves koromig azt hittem magyar, hiszen a könyveken ott virított, hogy Verne Gyula.

Gyakorta hallani – sajnos joggal –, hogy az olvasás kezd kimenni a divatból, s ezzel párhuzamosan a még olvasók nagyobbik része is, egyre kisebb szeletét ismeri meg az irodalomnak. A régi „jól bevált” írók lassan eltűnnek, esetleg újak veszik át a szerepüket.

Mi a helyzet Jules Verne-nel?

Vagy talán Verne Gyulával?

Érdekes tény, hogy ma már nagyítóval kell keresnünk egy-egy olyan külföldi írót, akinek a nevét nemes egyszerűséggel „magyarosan” mondjuk.

Miért éppen Verne lett a kivétel?

A „mi Verne Gyulánk” nagyon hamar megjelent Magyarországon.

Alig telt el néhány év a franciaországi feltűnése óta, amikor már hazánkban is megjelentek művei, óriási sikerrel. Szinte minden regényét néhány éven belül lefordították magyarra és a Franklin Kiadó alig győzte az újabb és újabb kiadásokat készíteni.

A XIX. század végén a könyvkiadást is elérte a „magyarosítási” hullám, amelynek révén már nem csak a tárgyakat, fogalmakat, hanem a híres emberek neveit is „magyarosítottuk”.

Mindazonáltal furcsa lenne Cooper Jakabról, Dumas Sándorról vagy Dickens Károlyról beszélni, holott ők szintén nagyon kedvelt írók (voltak) Magyarországon is.

Ez a szokás elmúlt, de egyes esetekben olyan erősen rögzültek a „magyar” nevek, hogy ma is így emlegetjük Verne Gyulát esetleg May Károlyt, de már ott is rezeg a léc.

Mi lehet az oka, hogy ennyire kedvelte (kedveli?) a magyar olvasó Vernét?

Az elmúlt közel másfél évszázad alatt szinte megszámlálhatatlan mennyiségű (és minőségű) Verne-könyv került ki a magyar nyomdákból. Egy magyar rajongója gyűjteményében közel 1000 darab különböző kiadású kötet van, amelyek mind magyar nyelven jelentek meg Verne Gyulától. Hogy ez mekkora mennyiségű könyvet jelent, csak az értheti meg, aki tudja, hogy a Móra Kiadó hetvenes-nyolcvanas évekbeli népszerű Verne-sorozatában sok regény 100 000 vagy attól nagyobb példányszámban jelent meg. S ezek az imént említett gyűjteményben csak egy-egy kötetet jelentenek.

Végiggondolni is nehéz hány millió Verne-kötet áll(hat) a magyar háztartások és a különböző könyvtárak polcain. Persze nem volt véletlen, hogy a Móra Kiadó ekkora példányszámban adta ki a műveit, hiszen a legkeresettebb szerzők közé tartozott (tartozik?).

Egy 1907-es hódmezővásárhelyi statisztika szerint Verne a harmadik legolvasottabb szerző a városi könyvtárban, őt csak két magyar szerző előzi meg, az első természetesen Jókai Mór.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kölcsönzési statisztikája szerint 1964-ben a külföldi írók közül a negyedik, míg ugyanebben az évben egy másik, de országos statisztika szerint a külföldiek közül a második, összességében a hatodik helyen áll. Másfél évtizeddel később, 1978-ban a házikönyvtárakat vizsgálva Verne a leggyakrabban említett külföldi, s összességében a hetedik volt.

Azóta persze változott a helyet, de még a Nagy Könyv listáján is rengeteg műve szerepelt előkelő helyen, így néhány évtizeddel később is kedvelték az olvasók.

Ez azonban kölcsönös volt, hiszen Verne szerette a magyarokat, amely műveiben is jól tükröződik.

Az irodalomtudomány négy olyan művét tartja nyilván, amely szorosan kötődik a magyarokhoz, a magyarsághoz. Időrendben a Sándor Mátyás, a Várkastély a Kárpátokban, A dunai hajós és a Storitz Vilmos titka. Ezek a művek kivétel nélkül pályája második felében íródtak, amikor már híres, elismert író volt.

A négy mű közül a Sándor Mátyás emelkedik ki, mindenféle szempontból.

Ez a mű talán pályája csúcspontját jelenti, hiszen a címszereplő Sándor Mátyás legalább annyira jelentős alak, mint egy évtizeddel korábban Nemo kapitány. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a két hős között.

Sándor Mátyás a nemeslelkű, tudós magyar főúr, aki kész egész vagyonát, sőt életét is feláldozni a magyar szabadság ügyéért, s akit ebben szintén nemeslelkű, magyar bajtársai segítenek. Sándor gróf egy idealizált, tökéletes alak, aki azonban képes megálljt parancsolni indulatainak – szemben Nemo kapitánnyal, – s a Teremtőre bízni a büntetést.

A gróf neve szintén a magyar történelem nagy alakjaira utal, hiszen a Sándor név talán a szabadságharcban elesett Petőfi emlékezete, míg a Mátyás szinte bizonyosan nagy királyunkra utal, akit Verne nagyon tisztelt, s akinek emléke előtt egy másik „magyar” regényében is tiszteleg.

Soha rosszabb regényt, amely megtanítja a magyar fiatalokat a haza szeretetére és védelmére, s amely ugyanakkor megtanítja a keresztényi megbocsátást is.

Hasonlóan egy szabadságharcosról szól A dunai hajós is, itt azonban a főhős nem magyar, hanem bolgár, aki magyarnak adja ki magát, de kalandjaiban egy intelligens magyar rendőrfőnök kíséri, aki a változatosság kedvéért osztráknak adja ki magát.

A Sándor Mátyásnak a főbb szereplői magyarok, míg A dunai hajós részben Magyarországon játszódik, másrészt vannak magyar szereplői is.

folyt. köv.

djp