1863. január 10-én kezdte meg a működését a világ első földalattija, a Metropolitan Railway Londonban. Ezen a szombati napon egy 3,75 mérföldes (kb. 6 km-es) vasútvonal nyílt meg, amelyen a következő állomások voltak: Paddington (Bishops Road) (ma Paddington), Edgware Road, Baker Street, Portland Road (ma Great Portland Street), Gower Street (ma Euston Square), King's Cross (ma King's Cross St. Pancras) és Farringdon Street (ma Farringdon), s az állomásokat már gázzal világították meg.

A vasútépítési munkálatok 1860-ban kezdődtek, amikor a Metropolitan Railway elkezdte az alagútépítést. A költségeket nagyrészt a londoni City finanszírozta, amely komolyan megszenvedte a felszíni közlekedés problémáit (elsősorban torlódások és egyre gyakoribb balesetek), amelyek káros hatással voltak az üzleti életre. A vasút ötlete Charles Pearson városi ügyvédtől származott, aki rávette a City Corporationt a támogatásra. Sajnos ő már nem élhette meg a vasút megnyitását, mert 1862. szeptember 14-én elhunyt.

Az első szakasz főmérnöke John Fowler volt, s összesen 137.700 fontnyi összegbe került (ma 10 millió font lenne). 

A "vágd le és fedd le" módszert alkalmazták, vagyis mély árkot ástak, amelynek oldalain téglafalakat építettek, lefektették a vasúti síneket, aztán az árkot lefedték és újra használatba vették, mint utat. Kivétel volt ez alól az utolsó szakasz, amely Farringdonig nyitott volt, bár téglával bélelve.

Bár 1862. májusában Gladstone, akkori pénzügyminiszter és Catherine nevű felesége már egy próbaúton is részt vett, de még számos problémát kellett megoldani. Gondot okozott, hogy számos vízvezetéket, gázvezetéket és csatornát kellett kikerülni, valamint az is, amikor a Fleet Ditch csatorna elöntötte a Farringon Road-i munkálatokat - de minden problémát kiküszöböltek.

1863. január 9-én, egy nappal a hivatalos megnyitó előtt vasúti vezetők, parlamenti képviselők és (többek között) a polgármester megünnepelték a létrejöttét. Hivatalos meghívást kapott a miniszterelnök, Lord Palmerstone is, aki azonban visszautasította a meghívást, mondván - 79 évesen szeretne addig a föld felett maradni, amíg lehet.

Paddingtonból indulva mintegy 600 vendéget szállítottak két vonaton egészen Farringdon Street-ig, ahol egy bankettet tartottak, közben beszédeket hallgattak és tisztelegtek az ötletadó Charles Pearson előtt. A zenét a Metropolitan Police szolgáltatta.

Viktória királynő a férje halála miatt ekkortájt visszavonultan élt, s a legtöbbször a fia, Edvárd herceg (a később VII. Edvárd) képviselte a hivatalos eseményeken.

 A vonalat másnap, egy szombati napon nyitották meg reggel hat órakor a nagyközönség előtt, s több mint 30 ezer fős tömeg tolongott. Sokan kigúnyolták a gúnyosan "lefolyónak" nevezték, azt jósolva, hogy a teteje beszakad, az emberek így meghalnak, esetleg megfulladnak a füsttől és gázoktól. Egy lelkész fel is jelentette a vasúttársaságot, amiért megpróbáltak betörni a pokolba.

Mindezek mellett a vasút sikeresnek volt mondható, hiszen már az első napon 38.000 utast szállított, később naponta átlagosan 26 ezer, az első tizenkét hónapban pedig 9,5 millió utast szállított - az első, másod és harmadosztályú kocsikon.

A járatsűrűség eleinte 18 perc volt, aztán ez 15 percre csökkent, majd később már tízpercenként indultak a szerelvények - a reggeli csúcsidőben, este azonban már csak húszpercenként. A második tizenkét hónapban már 12 milliónyi utast szállított a vasút.

A vasút eleinte széles nyomtávon üzemelt, majd nem sokkal később nézeteltérés támadt a járatsűrűségről, így a GWR (a Great West Railway) visszavonta a támogatását, így a földalatti a GNR (a Great Northern Railway) ideiglenes segítségével átállt a normál nyomtávra.

Az első időkben egyetlen komoly probléma volt. Az alagútakban közlekedő gőzépek füstje kényelmetlenséget okozott az utasoknak, s nem sokat segített, hogy megtiltották a dohányzást, de ez jelentősen visszavetette a vonzerejét is. 1863 és 1890 között számos javaslat született a probléma megoldására, de egyik sem volt tökéletes, így a rendszer az 1890-es években villamosították. Az első villamosított vonal 1890. december 18-án nyílt meg a londoni Cityben, a King William Street és a Stockwell között.

A londoni metró ma már 270 aktív állomással és 250 mérföldnyi vágánnyal rendelkezik, így a sanghaji után a második leghosszabb a világon.

A földalatti megnyitását a The Times „a nap nagy mérnöki diadalaként” üdvözölte (bár néhány évvel korábban ugyanezaz újság elítélte a terveket mint „a józan ész megsértése”).

djp