A Nautilus Nemo kapitány csodálatos tengeralattjárója, amely olyannyira megelőzte a korát, hogy a mai napig nem sikerült ennyire korszerű és kényelmes hajót építeni. Persze nem Verne Nautilusa volt az első tengeralattjáró, hiszen már évszázadokkal, sőt évezredekkel korábban vágytak az emberek arra, hogy a tenger felszíne alatt utazhassanak, s tettek is ezért. (filmkocka az 1954-es Disney-filmből)

De még Nautilus néven sem az első, s nem is az utolsó tengeralattjáró volt Verne járműve.

Az első valódi Nautilus még a 19. század elején került ki Fulton kezei alól, majd ezt követte Verne (képzeletbeli) járműve, amelyet Wilkins 1930-as valódi tengeralattjárója követett, a sort pedig az USA első atom-tengeralattjárója zárta 1954-ben.

Ezek közül azonban, még az utolsó sem veheti fel a versenyt Nemo kapitány tengeralattjárójával, amely mind kényelem, mind felszereltség tekintetében messze megelőzte a korát. (De ezekről részletesebben majd máskor.)

A Verne által elképzelt Nautilus egy hosszú, elnyújtott kúpban végződő, szivarhoz hasonló formájú henger volt. A hajó hossza 70 méter, a legnagyobb szélessége pedig 8 méter volt. Vízkiszorítása 1500,2 köbméter volt, a súlya azonban csak 1360 tonna, így egy körülbelül 80 cm magas része mindig kiemelkedett a tengerből - ez szolgált külső fedélzetként. A súly nagyobb része egy kettős burkolatú acéllemezben volt, amelynek külső része 5 cm vastag volt és szegecseléssel sejtszerűen képezték ki, s a belső burkolattal T alakú vaskapcsok kötötték össze.

A hajó százötven köbméternyi vizet befogadó fő víztartályokkal és száz köbméternyi vizet befogadó mellékvíztartályokkal rendelkezett. A fő-víztartályok teleengedése után lesüllyedt a vízfelszín alá, a többivel pedig nagyobb mélységekbe is eljuthatott.

Az utat egy nagyteljesítményű fényszóró világította meg, amely körülbelül egy kilométer távolságra borította fénybe a tengert. A kormányos egy, a fényszóróhoz hasonló, a hajó burkolatából kiemelkedő fülkében helyezkedett el, amelynek falaiban 21 cm vastag üveglencse volt, így képesek voltak ellenállni a hatalmas nyomásnak.

A hajót a korban még újdonságnak számító villamosság hajtotta, amelyhez a kapitány nátrium felhasználásával jut - ezt az elméletet nem igazán részletezi a regény, mert hát ez a technikailag kényes része az egésznek.

De a villamosságot nem csak hajtóerőként használták, hiszen ennek segítségével működtek a víztartályok szivattyúi, ez fűtött, ennek segítségével főztek, s ezek működtették a desztillálógépeket is, amelyek a ivóvizet szolgáltatták. Hasonlóképpen a fürdőszobában elektromos vízmelegítő szolgáltatta a forró vizet, amelyre a történet során később szükség is volt. Ugyancsak az elektromosság szolgáltatta a világítást, de amint már írtuk, a kormányos számára létfontosságú látást is. Lőfegyver híján a víz alatti és feletti vadászat is elektromos fegyverekkel történt, ahogyan a hajó és a búvárruhák oxigénellátásánál is nagyteljesítményű elektromos szivattyúk segítségével tudták tárolni a nagy nyomású levegőt, de az éjszakai vagy mélységi séták során is szükséges lámpa is elektromos volt, hasonlóan a csónak és hajó közötti sürgönykézbesítéshez. De, ahogyan tapasztalhattuk a regényben, a betolakodók elleni védelemben is nagyszerű lehetőséget biztosított az elektromosság, a villanypásztor.

Természetesen a legtöbb eszköz már létezett Verne korában valamilyen kezdetleges módon, de ő a fantáziája segítségével tovább gondolta, kiegészítette és tovább fejlesztette az eszközöket.

Mindezek mellett Verne tengeralattjárója lehetővé tette az utasainak, hogy láthassák a víz alatti világ csodáit, hiszen a szalon ablakai mögött már a tenger volt látható - egészen közelről, s a hajó fegyverként is jól szolgált, köszönhetően a vágósarkantyújának.

Nem lehet tudni, mekkora legénység működtette a hajót, mert erre soha nem tértek ki a beszélgetések során, de egyrészről alig pár ember volt szükséges működtetéshez, hiszen szinte minden automatikus volt, másrészt a legénység hálóhelye is egy alig öt méter hosszú helyiség volt, amely még emeletes ágyak esetén sem enged meg nagy létszámot.

Ugyanakkor néhány alkalommal számszerűsítve volt, az adott folyamatban részt vevő matrózok száma, amelyek közül a húsz fő volt a legnagyobb érték, így valószínűsíthető körülbelül húsz fős legénysége volt a tengeralattjárónak.

Egy Nantes-ból származó Brutus Villeroi nevű férfi, már 1832-ben leírta egy tudományos folyóiratban a saját kísérleteit egy tengeralattjáró építésére, amelyről Verne gyermekkorában (nantes-i révén) hallhatott.

Ismeretes az is, hogy Amiens-ben Verne találkozott Jean-François Conseil-lel (akiről a regénybeli Conseilt mintázta), s aki 1858-ban sikeres merülést végzett egy tengeralattjárón, s akit a Tengerészeti Minisztérium megbízott korszerűbb tengeralattjárók építésével.

Az író a regény írása közben az 1867-es párizsi világkiállításon már látta a Plongeur tengeralattjáró modelljét, sőt már 1862-ben ellátogatott az épülő Plongeurhez, így élőben is láthatta a készülő tengeralattjárót. Ez az élmény nagyban meghatározta a Nautilus bemutatását, amely számos dologban hasonlít a Plongeurre, de természetesen sokkal fejlettebb.

Ez a hajó 44,5 méter hosszú volt, s maximum tizenkét fős legénységgel rendelkezett, viszont komoly problémái voltak a stabilitással, így pár év múlva kivonták a forgalomból.

A Nautilus Nemo számára egyszerre menedék és börtön, hiszen a tengeralattjáróján soha nem érhették utol, de ő sem hagyhatta el soha - igaz ő, a foglyaival szemben, nem is igazán akarta.

Számára a Nautilus nem egy vasketrec, ahogyan Ned Land számára, hanem egy utópisztikus jármű, egy utópisztikus társadalomban, amely teljesen független a világ többi részétől.

Persze a Nautilus rendkívüli hadigép is volt, amely hatalmas vágósarkantyújával mérhetetlen pusztítást tudott véghez vinni akár az ember alkotta tárgyak (pl. hajók) akár az állatok között, ugyanakkor a vágósarkantyú nagyon hasznos segédeszköz is tudott lenni, ahogyan ezt a sarkvidéki utazáson bizonyította.

Nemo kapitány egy igazi Odüsszeusz volt, aki hajójával (olykor céltalanul) bolyongott a világ óceánjain, Verne pedig Homérosz, aki megírta a hős történetét. Olyan ember, aki nemcsak a társadalommal, hanem olykor a természet erőivel is szembe fordult, hogy mindenáron legyőzze azt. Ahogyan Ned Land megfogalmazta "Mert a jégtorlaszon senki sem tud áthatolni. A maga barátja hatalmas ember; de az ördögbe is! a természet még őnála is hatalmasabb, s ahol a természet gátat állít az ember elé, ott akár tetszik, akár nem, meg kell állani." (2/13)

A regény egyes részeinek (amilyen a tengeri előlények felsorolása, a különböző használt műszerek bemutatása vagy a villamosság működésének magyarázata) konkrétabb okai is voltak, hiszen 1850-től a francia oktatási rendszer a katolikus egyház számára biztosította az alapfokú oktatás felügyeletét, s emiatt jóval kevesebb korszerű ismeret került a tananyagba. Ezt próbálta Hetzel pótolni a folyóiratával, s arra ösztönözte Vernét, hogy a technológiát és tudományt minél bővebben fejtse ki a regényeiben. Bizonyára ez is oka volt a szerző hatalmas sikerének és népszerűségének, de ez semmit nem von le az érdemeiből.

  Folytatás ... egy hét múlva

 Forrás:Jules Verne élete és munkássága 

A Viktória-korabeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.

 DJP

 Csatlakozz a bloghoz és a Facebook-csoporthoz!