A Nautilus mindig is kedvelt hajónév volt az amerikai tengerészetben, hiszen legalább öt hajót (tengeralattjárót) hívtak így, de Jules Verne Húszezer mérföld a tenger alatt című regényének megjelenése után még inkább kedveltté vált.

Az egyik híres Nautilus a Wilkins-expedíció által használt tengeralattjáró volt, amellyel 1931-ben megpróbáltak eljutni az Északi-sarkra. Akkortájt nagyon sok hír szólt az előkészületekről és a sikertelen expedíció kalandjairól.

Ugyanebben az időben az amerikai haditengerészet is üzembe helyezett egy Nautilus nevű tengeralattjárót. (az SS168 vízrebocsátása 1930. március 15-én)

"A legközelebbi nagy háború főleg a búvárhajók közt való harc lesz." - írta Verne 1894-ben Simon Lake tengeralattjáró-tervezőnek, s bár kicsit tévedett az időben, végül igaza lett.

Az USS Nautilus egy Narwhal-osztályú amerikai tengeralattjáró volt, amelyet 1927. augusztus 2-án kezdtek építeni a kaliforniai Mare-szigeti hajógyárban, majd 1930. március 15-én bocsátottak vízre. A haditengerészet szolgálatába 1930. július 1-én állt, majd a különböző merülési teszteken kellett túlesnie, amelyeket névrokonához hasonlóan a Connecticutbeli New London mellett hajtottak végre. Nevét 1931. február 19-én (alig egy hónappal Wilkins tengeralattjárója előtt) kapta, de hivatalos azonosítója 1931. július 1-től az SS-168 volt.

Első állomáshelye Pearl Harborban volt, ahol a 12. tengeralattjáró hadosztály zászlóshajója lett. Három évvel később átvezényelték San Diegóba, majd 1939-tól újra Pearl Harborban állomásozott.

Eközben kitört a második világháború, s a Nautiluson egy kis ráncfelvarrás vált szükségessé, amelynek révén felújították a dízelmotorokat, a szellőztető rendszert és a rádiósrendszert. Alig egy év múlva, 1942. április 28-án újra szolgálatra jelentkezett Pearl Harborban.

Egy hónappal később már kihajózott az első háborús járőrútjára, amely során 1942. június 4-én 7.55-kor elfogták a PBY Catalina felderítőgép rádiójelét, amelyben a japán flottáról volt szó, s hamarosan megpillantották a Midway-szigetek ellen tartó hadihajókat. Mivel őket is észrevették, az egyik japán repülő gépágyúval tűz alá vette őket. A tengeralattjáró harminc méter mélyre süllyedt és továbbra is követte a cirkálót és a három rombolót, de amint felemelkedett, újra észrevették és újra megtámadták. Két romboló ezután mélységi bombákkal próbálta megsemmisíteni, sikertelenül. A tengeralattjáró periszkópmélységig emelkedett, s két torpedót lőtt ki a Kirishima cirkálóra, amelyből az egyik besült, a másik célt pedig tévesztett. Az egyik romboló támadása miatt újra mélyebbre merült, majd pár perc múlva felemelkedett, de újra mélységi bombákkal támadták meg. Újra mélyebbre süllyedt, majd mire felemelkedett a flotta már eltűnt. Kisvártatva egy zuhanóbombázó rátalált az eltűnt flottára és miután megtámadták őket a Kaga és Akagi, két hordozóhajó, megsérült. A Nautilus rosszul azonosította a Kagát és négy torpedót lőtt ki rá közel 2.5 kilométerről, amelyből egy beragadt, kettő célt tévesztett, de a negyedik célba talált. A torpedó azonban nem robban fel, de a hajó még jobban megsérült.

Ezt követően két japán romboló megtámadta, azért lemerült a víz alá. Mire órákkal később felemelkedtek már sűrű, fekete füst borította be a hordozóhajót, így a kapitány összesen 42 mélységi bombatámadás után elhagyta a területet.

Június 7-9 között feltöltötték a készleteket, majd tovább járőrözött, s 22-én Honszu szigeténél megrongált egy japán rombolót, három nappal később pedig két torpedóval elsüllyesztett egy 1685 tonnás japán rombolót (Jamakaze) és megrongált egy olajszállítót. Újabb két nap múlva egy bárkát és egy aknaszedőt süllyesztett el, majd másnap megrongált egy kereskedelmi hajót. Eközben mélységi bombázás érte, amelyben megsérült, azért visszatért Pearl Harborba, ahol július 11 és augusztus 7. között javítás alatt állt. (USS Nautilus - Mare Island - 1943. augusztus 1)

Augusztus 8-án az Argonaut tengeralattjáró (ha visszagondolunk Pierre Aronnax és Conseil beszélgetésére, mi is lehetne más a hajó neve) társaságában kilencven tengerészgyalogossal a fedélzetén a japánok által megszállt Makin-atoll felé indult. 17-én reggel indítottak támadást a sziget ellen, s a Nautilusnak sikerült elsüllyesztenie egy csapatszállítót és egy járőrhajót. Az őt ért támadások miatt kénytelen volt a víz alá merülni, de éjjel a fedélzetére vett közel száz tengerészgyalogost és visszaindult Pearl Harborba. Hazafelé komoly nehézséget okozott a légkondicionáló problémája, amely miatt a tengeralattjáró fedélzetén közel 93 Fahrenheit-fokra emelkedett a hőmérséklet.

Egy hónappal később, szeptember 15-én hajnalban indult újra járőrútra. Végighajózott Japán partjai mentén és elsüllyesztett két szállítóhajót és három bárkát, 29-én a Tamin Maru, majd október 1-én a Toszei Maru teherhajóhat torpedózta meg. Október 12-én mélységi bombatámadás érte, majd két nappal később elkezdett szivárogni az olaj, később a levegő is. Próbáltak biztonságosabb helyre hajózni, de így sikerült a Kenun Maru teherhajót elsüllyesztenie október 24-én, majd visszaindult a bázisra.

Hazafelé menet elsüllyesztett egy bárkát, majd október 31-én elérte a Midway-szigeteket, ahol a legszükségesebb javításokat elvégezték rajta, majd november 5-én visszaért Pearl Harborba.

A végleges javítás után december 13-án indult el következő útjára, s a tréfás kedvű matrózok, 23-án az Egyenlítő átlépésekor felállítottak egy táblát  „Kedves Mikulás, kérjük, hozzon nekünk egy kövér öreg japán cirkálót karácsonyra”. Az út során szilveszter és újév napján 17 felnőttet (16 nő és egy férfi) valamint három gyereket evakuáltak a Teop-szigetről, majd 9-én elsüllyesztette a Yoshinogawa Maru csapatszállítót, 19-én pedig megrongálta az Akizuki rombolót, egy tankert és egy teherhajót.

Végül február 4-én az ausztrál Brisbane partjainál a kimentett civilek elhagyhatták a tengeralattjárót. A támaszpontra csak április 15-én érkezett vissza.

A következő portyázásra április 20-án indult, s 27-én már Alaszka partjaihoz ért, május 11-én pedig Attun partjaira tett 109 felderítőt egy nagy hadművelet kezdete előtt.

A következő hónapokban (május 25 és augusztus 17 között) egy generáljavítást kapott. 1943 szeptember 16-án elhagyta Pearl Harbor kikötőjét és járőrözött a Gilbert-szigetek környékén, ahonnan értékes fényképekkel tért vissza október 17-én.

November 18-án újra elindult járőrözni, majd másnap egy tévedés miatt a Ringgold tomboló tüzet nyitott rá - japán hajónak vélte. A tengeralattjáró tornyát találat érte, majd az ideiglenes javítás után partra rakott 78 felderítőt 21-re virradó éjszaka. A sérülés miatt azonban vissza kellett térnie Pearl Harborra, ahol komolyabb javítás volt szükséges.

1944. január 27-én újra útnak indult, s március 6-án a Palau és Marshall-szigetek térségében elsüllyesztett egy szállítóhajót (Amerika Maru) és megrongált három másikat. Később a Fülöp-szigetekhez hajózott és a gerillaakciókban segített.

1944. május 29-én lőszert, üzemanyagot és felszerelést vitt a mindanaói gerilláknak, majd júniusban ezt megismételte a Negros-szigeten és további hasonló utakra indult. Október 31-én el akarta süllyeszteni a megfeneklett USS Dartert, de a torpedói nem találták el, a zátonyon robbantak, de végül javíthatatlanná tették a hajót.

1945. január 30-án kikötött az ausztrál Darwinban, majd Philadelphiába hajózott, ahová május 25-én érkezett és ezzel befejezte a pályafutását. 1945. június 30-án hivatalosan is kivonták a forgalomból, majd július 25-én törölték a nyilvántartásból és november 16-án ócskavasként eladták.

A háborús szolgálataiért 14 csatacsillagot kapott.

A tengeralattjáró 113 méter hosszú, 2730 tonna önsúlyú, de 4050 tonna vízkiszorítású tengeralattjáró volt. A legnagyobb merülése 300 méter lehetett.

A hajót eredetileg két közvetlen meghajtású, 10 hengeres, 4-ciklusú fő dízelmotor hajtotta, amelyek egyenként 2350 LE (1750 kW) hajtóerővel rendelkeztek, de volt ezenkívül két egyenként 400 LE (300 kW) segéddízel generátor, 2x120 cellás Excide akkumulátor és 2 Westinghouse elektromos (2x800 LE=600 kW teljesítményű) motorja is.

A felújítás után 4 Fairbanks-Morse (egyenként 1600 LE=1200 kW) dízel motor és 2 Westinghouse elektromos (2x1270 LE=950 kW) motor hajtotta, amelyek segítségével a víz felszínén 17,4 csomós, a víz alatt 8 csomós segítséggel tudott közlekedni.

A tengeralattjáró hatótávolság 9380 tengeri mérföld volt, 10 csomós sebességgel számolva, de ez 25.000 mérföldre volt növelhető plusz  tartályokkal számolva. Az üzemanyag maximum 182 778 gallon (691 890 liter) gázolaj és 18360 gallon (69 500 liter) benzin lehetett. Az akkumulátorok tíz órán keresztül voltak képesek üzemelni 5 csomós sebességnél.

A fegyverzete   24 torpedóból, 2 fedélzeti lövegből (125 mm) és 2 gépágyúból (7,62 mm) állt.

A legénysége 9 tisztből, 10 altisztből és 70-88 tengerészből főből állt, s a pályafutása alatt Nemo kapitány  helyett összesen 8 parancsnok vezette. 

Folytatás ... egy hét múlva

 Forrás:Jules Verne élete és munkássága 

A Viktória-korabeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.

 DJP

 Csatlakozz a bloghoz és a Facebook-csoporthoz!