Az 1840-es években a brit tulajdonú Cunard Line volt az egyik legeredményesebb hajótársaság, amely 1845-től a Blue Riband-díjat is birtokolta, mint az a társaság, amelynek a hajója a leggyorsabban tudja átszelni az Atlanti-óceánt (egészen pontosan a legnagyobb átlagsebességgel, hiszen nem minden hajó ugyanonnan indult és érkezett).

Az amerikai Collins Line harcba szállt a Blue Riband-díjért, így terveztek, majd megépítettek egy fatörzsű, oldalkerekes gőzhajót, amely elképzelést az Amerikai Kongresszus is támogatta - pénzzel is.

Egy évtizeddel korábban az amerikai vitorláshajók uralták a transzatlanti útvonalakat, de gőzhajók megjelenésével ez megváltozott. A brit gőzhajózási társaságok, különösen a Cunard Line megbízható és pontos szolgáltatásokat biztosítottak, így az utasok őket részesítették előnyben.

A brit dominancia letörésére szavazta meg 1847-ben a Kongresszus a komoly támogatást, amelynek révén négy hajót is rendeltek a Collins Line számára - ezek lettek az SS Pacific, Atlantic, Arctic és Baltic, amelyek mind a legnagyobb, leggyorsabb és legjobban felszerelt gőzösökként készültek.

Az SS Pacific egy 281 láb (85,6 m) hosszúságú sárga fenyőből készített hajó volt, amelyben egyes elemek fehér tölgyből és gesztenyéből voltak. A gőzgépekhez egyetlen kémény társult, de volt három árbóca is.

A két lapátkereket két gőzgép működtette, amelyek 12-13 csomós sebességre voltak képesek, s mindkét gőzgép, mindkét lapátkereket hajtotta - ez azért volt előnyös, mert ha az egyik meghibásodott, képesek voltak továbbhaladni. A hajó gőzgépei naponta 75-80 tonna szenet fohyasztottak el.

A kabinok elegánsak és tágasak voltak, a szalonok pedig igényes díszítést kaptak. Kezdetben 200 első osztályú utast tudtak kiszolgálni, majd további 80 másodosztályú utas számára biztosítottak még szálllást. A hajó szolgáltatásai közé tartozott a gőzfűtés, a fodrászat és a francia konyhafőnök.

A hajó 1849. február 1-én került vízre bocsátásra, s 1850. május 25-én tette meg első útját New Yorkból és Hamiltonban.

A Collins Line terve sikerült, mert az SS Pacific 1851. szeptember 11-21 között megdöntötte a korábbi eredmény, s elnyerte a kék szalagot. Egy év múlva a testvérhajója, a Baltic szerezte meg a dicsőséget, s a Pacific szerette volna visszahódítani a címet.

1856. január 23-án a szokásos Liverpool-New York útra indult, de a 141 fős személyzethez alig 45 utas (köztük hat nő és 2 gyerek) társult, amely szokatlanul kevés volt ebben az időszakban. A hajó parancsnoka Asa Eldridge kapitány volt, aki az amerikai Yarmouthból származott, s híres navigátor hírében állt.

A Pacific azonban nem érkezett meg a New Yorkba, így némi várakozás után más hajókat küldtek a felkutatására, amelyek azonban nem találták meg a hajót. Hosszú keresés után arra a következtetésre jutottak, hogy a Pacific feltehetően egy jéghegynek ütközött Új-Fundland körül, ahol abban az évben különösen veszélyes volt a hajózás a jég miatt, s több hajó is megsérült vagy elsüllyedt.

A kapitány és a főmérnök, Samuel Matthews újak voltak még a Pacificon, de más hasonló hajókon már mindketten dolgoztak, s ez már a negyedik gőzhajó volt, ahol Elridge parancsnokolt, Matthews mögött pedig egy hosszú karrier állt.

Az egyetlen nyom egy üvegben lévő papírcetli volt, amelyet a Hebridák nyugati partjain, az Uist szigeten találtak meg, 1861 nyarán. "A Pacific fedélzetén Liverpoolból NY-ba – A hajó süllyed. Zavar a fedélzeten – jéghegyek vesznek körül minket minden oldalról. Tudom, hogy nem menekülhetek. Leírom a veszteségünk okát, hogy a barátok ne éljenek feszültségben. Kérem, hogy a megtaláló tegye közzé. WM GRAHAM."

Az utaslistán a London Shipping & Mercantile Gazette alapján szerepelt egy William Graham nevű brit tengerészkapitány, aki utasként tartott New York-ba, hogy ott egy másik hajó parancsnokságát vegye át.

A hajó feltehetően január 25-én süllyedt el közel 200 emberrel a fedélzetén.

djp