II. Sándor, minden oroszok cárja 1855-ben került az orosz trónra, miután édesapja I. Miklós a krími háborúban elhunyt.

A cár liberális gondolkodású volt és nagyszabású modernizáló programhoz kezdett hozzá, amelynek fontos lépése volt az 1861. március 3-án kiadott rendelet a jobbágyság eltörléséről és a nemzeti vasútépítési program felgyorsítása. Emellett azonban brutálisan elnyomta a másként gondolkodókat.

Emiatt aztán 1879-ben megalakult a Népakarat nevű csoport, amely a cár erőszakos megdöntését tűzte ki célul. Előbb kormánytisztviselőket gyilkoltak meg, majd a cár ellen fordultak, s alig egy év alatt három merényletet is elkövettek ellene. A XIX. században már elég gyakran fordult ilyen elő, hiszen akár Viktória királynő, akár Sisi vagy Ferenc József vagy az amerikai elnök is sokszor került merénylők célkeresztjébe.

A módszerek azonban változtak, hiszen a késes vagy revolveres merényleteket más típusúak is követték.

1879. április 20-án (más források szerint 14-én) a cár, egy séta alkalmával a 33 éves Alekszandr Szolovjevvel találta magát szemben, akinek a kezében egy revolvert látott, így elmenekült. Szolovjev ötször is rálőtt, de a cikk-cakkban menekülő cárt nem sikerült eltalálnia. A merénylőt hamar elfogták, majd halálra ítélték és május 28-án (más források szerint június 21-én) fel is akasztották.

Pár hónappal később, 1879 december 1-én, egy Moszkvába induló vonat ellen kíséreltek meg merényletet, de egy műszaki hiba miatt a kísérővonat helyett a cári vonat indult el előbb, amelyet a merénylők tévedésből átengedtek, majd a második vonat negyedik vagonját, ahol a cárnak kellett volna utaznia, felrobbantották.

Végül 1880. február 17-én Sztyepan Halturin, aki ácsként jutott be a palotába, s 30 kilogramm dinamitot rejtett el a Téli Palota dísztermében. A robbanás 11 személyt ölt meg és 30 személyt sebesített meg, de az éppen késve érkező cár sértetlen maradt. A New York Times (1880. március 4-i száma) arról számolt be, hogy "a felhasznált dinamitot egy vasdobozba zárták, és egy óraszerkezettel robbantották fel". A cár éppen unokaöccsét, a bolgár herceget várta, aki késve érkezett, ezért még nem voltak benn a teremben.

Ekkor a cár, Mihail Lorisz-Melikov grófot nevezte ki a Legfelső Rendelkező Bizottság élére és tulajdonképpen diktátori hatalmat adott a kezébe.

A gróf néhány intézkedése enyhítette a belső feszültséget, s egy év elteltével a cár úgy gondolta, hogy a helyzet normalizálódott. Mivel ez alatt az idő alatt nem volt merényletkísérlet sem ellene, kissé fellélegzett, s 1881. március 13-án, a jobbágyfelszabadító rendelete kiadásának (majdnem pontosan) 20. évfordulóján végighajtatott Szentpétervár utcáin a szokásos katonai szemlére készülve.

Tévedett azonban, mert 1880. augusztus 17-én is volt egy elhibázott merénylet, s ezúttal is merényletet terveztek ellene. Ezúttal a Népakarat két tagja, Nyikolaj Riszakov és Ignatyij Grinyevckij volt a merénylet végrehajtója.

A cár éppen a Katalin-csatorna (ma már Gribojedov-csatorna) mentén haladt, amikor délután 2 óra 25 perckor bombát dobtak a hintójára, amely ugyan felrobbant, de a cár sértetlenül szállt ki a hintóból. Riszakov később azt vallotta, hogy "Egy pillanatnyi habozás után eldobtam a bombát. A lovak patája alá dobtam, abban a bízva, hogy felrobban a hintó alatt...".

A robbanás megölt egy katonát valamint súlyosan megsebesítette a kocsist és néhány járókelőt. A kocsit azonban alig rongálta meg, mert III. Napóleon francia császár ajándéka, golyóálló volt. A kocsiból kiszálló cár megrendült ugyan, de sértetlen maradt.

Riszakovot szinte azonnal elfogták, de a rendőrfőnök hallotta, amint kiállt valakinek.

Ekkor Ignatyij Grinyevckij felkiáltott, hogy "Túl korai még hálát adni Istennek" és a cár lábai elé dobott egy másik bombát, amely hamar felrobbant, s összeroncsolta a cár szinte egész altestét. A súlyosan sérült uralkodót szánon a Téli Palotába szállították, s a dolgozószobájában helyezték el. A cár erősen vérzett, a lába szinte leszakadt, a gyomra felhasadt és az arca is súlyosan megsérült. A cári család tagjai azonnal a palotába siettek, ahol a haldokló cár úrvacsorát és utolsó kenetet kapott, hiszen látták, hogy már nem tudják megmenteni az életét, s kevéssel később, 3 óra 35 perckor elhunyt.

Dvorzsickij rendőrfőnök beszámolója szerint:" A füst és a havas köd közepette hallottam Őfelsége halk hangját kiáltani: „Segíts!” Összeszedve az erőmet, felpattantam, és a cárhoz rohantam. Őfelsége félig feküdt, félig ült, és a jobb karjára támaszkodott. Azt hittem, hogy csak súlyosan megsebesült, megpróbáltam felemelni, de a cár lábai összeroncsolódtak és ömlött belőlük a vér”

Később kiderült, hogy egy harmadik merénylő is volt, Ivan Jemeljanov, aki egy aktatáskát szorongatott, amelyben egy bomba volt. Ha a második merénylő is kudarcot vall, ő következett volna. A cár meggyilkolása után utódja fia, III. Sándor cár lett, aki keményen megbüntette az apja meggyilkolása mögött álló embereket és csoportokat.

A cár haladó szerepét jól mutatja, hogy fontos szereplő Jules Verne Sztrogoff Mihály című regényében is, ahol a szerző felvilágosultnak mutatja be. Egy párbeszéddel példázva mindezt, egy rendőrfőnök azt mondta a cárnak "Bizony, Felség, volt idő, amikor azok, akik egyszer Szibériába kerültek, soha nem tértek vissza többé!", s erre a cár így válaszolt "Nos, ameddig én élek, addig Szibéria olyan föld lesz, ahonnan az emberek visszatérnek!"

Egyébként is kedvelt szereplő volt az irodalomban, hiszen többek között Philip Pullmann, Oscar Wilde vagy Mark Twain műveiben is szerepelt.

djp