A világtörténelem egyik leghíresebb tengerésze 1805. október 21-én adta ki az utolsó parancsokat, hogy aztán 16 óra 30 perckor örökre lehunyhassa a szemét.

Horatio Nelson 47 évesen készült élete utolsó csatájára, miután már számos alkalommal irányította a brit flottát, s számos alkalommal legyőzte a franciákat és spanyolokat a napóleoni háborúk során.

Elsősorban neki köszönhető, hogy Napóleon letett arról a partra szálljon a brit szigeteken és tulajdonképpen feladta a tengerészeti hadakozást.

Nelson a trafalgari csata során a korszak egyik leghíresebb hajóján irányította a flottát, s a HMS Victory fedélzetén érte a halálos lövés is.

A csata már javában zajlott, amikor Thomas Hardy kapitánnyal feszülten járkált a HMS Victory fedélzetén. Már 13 óra is elmúlt körülbelül 15 perccel, amikor egy lövés érte Nelson bal vállát, s olyan erővel taszította meg, hogy térdre esett.

A muskétából kilőtt golyó összetörte két bordáját, s átszakította a bal tüdejét, miközben egy artériát is felszakított. A golyó végül a jobb lapockájában állt meg.

Az admirálist azonnal a fedélzetközbe vitték, s próbáltak mindent megtenni érte, de rögtön látszott, hogy menthetetlen.

Három órát élt még a lövés után, s próbálta folyamatosan nyomon követni az eseményeket, kérdezgette Hardy kapitányt, hogy mi a helyzet a csatában.

Eközben Alexander Scott káplán, William Beatty sebész és Walter Burke tengerésztiszt folyamatosan mellette volt, s igyekezett rajta segíteni. Az admirális csak akkor nyugodott meg, amikor hallotta Hardy kapitánytól, hogy nagy győzelmet arattak. Ekkor végső útmutatást adott a flottához, szeretetteljes üzeneteket hagyott kedvesének, Emma Hamiltonnak és gyermeküknek Horatia-nak. (a lenti képen Lady Hamilton)

Amikor már érezte, hogy nemsok van hátra, a kapitányhoz fordult és csak annyit mondott neki: "Akkor most már tudja mit kell tennie, és vigyázzon kedves Lady Hamiltonra, Hardy; vigyázzon szegény Lady Hamiltonra. Csókoljon meg, Hardy!"

A kapitány letérdelt a haldokló mellé és arcon csókolta, mire Nelson így válaszolt: "Most elégedett vagyok. Hála Istennek, megtettem a kötelességemet." (a lenti képen Thomas Hardy)

A kapitány egy-két percig némán állt mellette, majd ismét letérdelt és homlokon csókolta az admirálist. Nelson, aki már nem látta, csak annyit kérdezett "Ki az?", mire a kapitány így válaszolt "Hardy vagyok".

Nelson ekkor már csak annyit mondott neki "Isten áldjon, Hardy!"

A kapitány ekkor visszament a fedélzetre, de a másik három férfi maradt ott Nelson mellett, aki már csak azt ismételgette folyamatosan: "Hála Istennek, hogy megtettem a kötelességemet."

Addig ismételgette, amíg már nem tudott beszélni.

Az admirális 1805. október 21-én 16 óra 30 perckor örökre lehunyta a szemét, de azzal a tudattal halt meg, hogy megtette a kötelességét.

A halála a csata központi eseményévé vált, s az egyszerű tengerészek is sírva fakadtak, amikor hallották nagyszerű vezetőjük halálát. Hasonlóan, amikor Nagy-Britannia értesült a hírről, nemzeti gyászt hirdettek.

Nelson emlékét megörökítendő, a halála után alig egy hónappal, 1805. november 22-én bejelentették, hogy 500 guineas díjat tűztek ki egy festményre a "Nelson halála" témában.

A díjat végül Arthur William Devis olajfestménye nyerte, akit csak azért engedtek ki az adósok börtönéből, hogy a képet megfesthesse. A kép 1852-ben Viktória királynő birtokába került, éppen akkor, amikor a másik nagy hadvezér, Wellington herceg (a lenti képen) is elhunyt.

 djp